:33:15
Az ember ki egykor királyok,
:33:18
oldalán sétált, most egyedül
lépked a perzselo pusztában.
:33:23
A királyi hatalom csúcsáról
jutott ide,
:33:26
megfosztva minden rangtól
és földi vagyontól,
:33:30
ez az elhagyatott,
kinek nincs országa s reménye.
:33:35
Lelke forrong, mint
a forró szelek és homokviharok
:33:40
melyek oly erovel csapnak rá,
mint a felügyelo korbácsa.
:33:45
Hajtja elore, folyton elore
:33:49
egy ismeretlen isten,
:33:51
egy nem látott föld felé.
:33:56
Hajtja a bun perzselo vadonjába,
:33:59
hol gránittömbök állnak
orséget, mint az élo halál tornyai,
:34:03
hogy útját állják neki.
:34:05
Minden éj a magány
sötét ölelését hozza.
:34:10
A szél gúnyos suttogásában
:34:12
a sötétség visszhangját
hallja.
:34:30
Kínzott elméje nem tudja: vajon
múlt gyozelmek emlékét idézie
:34:35
vagy eljövento balszerencse
hírét sivítja már...
:34:40
vagy tán a sivatag forró lehellete
józanságát orületté forralta.
:34:47
Nem tudja lehuteni
a szomj forró csókját ajkán,
:34:52
sem árnyat lelni
a tuzo nap dühe ellen.
:34:57
Magánya végtelen.